A fiatal győri snooker játékos, Nagy Erik tavaly év végén sikeresen megvédte címét az Országos Bajnokságon, így már kétszeres felnőtt magyar bajnoknak mondhatja magát. Erik április óta veretlen hazai pályán, jó formáját szeretné idén nemzetközi versenyeken is kamatoztatni.
Nagy Erik már 2022-ben is döntőt vívhatott az OB-n, 2023-ban az elődöntő jelentette számára a végállomást, majd 2024-ben első vidéki snooker játékosként ért a hazai csúcsra.



„Akárcsak egy évvel korábban, ezúttal is a nálam fiatalabb, holland származású, Nicolas Anton le Clercq-kel vívtam a döntőt. Tisztában voltam vele, hogy nem mehetek biztosra Nico ellen, s a legjobb játékomra lesz szükség a címvédéshez. Szerencsére ez összejött, az előjelek is biztatóak voltak, a 2. fordulóban 101-es bréket is löktem. Ez az eddigi rekordom hazánkban. A döntőben a hetedik frame döntött el mindent; rendkívül kiélezett, nagyon hosszú játszma volt. Nicónak 40 pontos előnye volt, innen sikerült fordítanom. 5-2-es vezetés után a lélektani előnyt megőriztem, nem engedtem vissza tehetséges ellenfelem a fináléba. Végül 7:2-re győztem a bajnoki döntőben, s nagy örömömre sikerrel védtem meg a 2024-es aranyérmem” – mondta Nagy Erik.

A győri snooker játékos bajnoki címével tovább erősítette előnyét a magyar ranglistán. 2026-ban természetesen szeretne triplázni itthon, miközben a nemzetközi versenyeken is egyre jobban számolnak vele az ellenfelek.
Eredeti cikk: https://www.kisalfold.hu/helyi-sport/2026/01/nagy-erik-snooker-magyar-bajnok

